Nagy vágyam, hogy ebben az országban is összeölelkezzenek egyszer a vezetők. Még akkor is, ha egyébként szemben állnak egymással. Ne az legyen, hogy amíg a másik vérzik, akkor még jobban összeverik…
Hány válásról, hány új kapcsolatról, hány szegény elhagyott kisgyerekről olvasunk? Az, hogy két ember, miért válik el, csak rájuk tartozik. Mély dolgok ezek...
Fájó, furcsa, felemás érzés volt színpadra lépni, hiszen tudtam, hogy odalent a nézőtéren sokan látták a Híradót, olvastak bizonyos bulvárhazugságokat, és a közönség egyik fele együtt érzett velem, a másik pedig nem.
Egy pszichiáter azt mondta, sokszor úgy képzelem el az élet dolgainak alakulását, mint egy tündérmesét. És amit elképzelek a múltammal kapcsolatban bajnak, az valójában nem baj. Mesék nincsenek. Mindenki életében vannak bajok, amivel küzd, bár mást látunk a felszínen...
Ha leugrasz egy szikláról, akkor a szél valamilyen irányba el fog fújni. És általában a bátorságot az élet pozitívan jutalmazza. Nekem ez a tapasztalatom, hogy amikor valamit már kényelmetlennek éreztem és léptem, abból mindig jobb lett...
Tudod mi a Sors legnagyobb ajándéka? Az, hogy még nagypapaként is gyerek maradhattam. Még élt az anyám, amikor a két unokám már tizenévesekké kisgyerekké váltak. És úgy maradhattam gyerek az anyámnál, hogy közben már dédnagypapa voltam... Fotó: Verebély Iván hivatalos oldala (fb.com/verebelyivan) / MTVA Zih Zsolt
Régi vágyunk volt, hogy a magyar tenger partján telepedjünk le. Eladtuk a budai házunkat, annak az árából vettünk Almádi központjában egy szép otthont, s a fővárosban is maradt egy kis lakás arra az esetre, ha a munka miatt itt kell aludni. Elmondhatatlanul jó érzés a Balatonon lakni, minden nap lemegyünk sétálni a tóhoz...
Időnként voltak mélypontok is. Tétovaság, feszültségek, ügyetlenségek, pici önértékelési problémák, izgalom, megfeszített munka… Szerencsére egyik sem uralkodott el rajtam túlságosan, de mivel érzékeny ember vagyok, jobban megviseltek az apróságok is. Mindenhez érni kell. Az ember erősebb lesz minden egyes megtapasztalással…
Képzelje, van még egy nagyon jó tulajdonságom. Eszembe nem jutna meghívni önt estére a színházba. Nem csak önnek, másnak sem mondanám, hogy jöjjön el megnézni. Ha akarnak, úgyis megnéznek...
