A GENERÁL EGYÜTTES

Horváth Charlie, Karácsony János, Novai Gábor és Várkonyi Mátyás

„A mítoszt újra kell éleszteni, mielőtt elkopna”

 

„Az idő múlásával a dalok felejtődnek vagy éppen már semmit nem jelentenek az új generációnak. Épp ezért kell a mítoszt időről-időre újraéleszteni. Az emberek emlékezetét fel kell frissíteni egy ilyen nagy múltú zenekarnál, mert egy 17 éves lány biztosan nem fog emlékezni ránk. Ez a 2 generációs Generál felállás azonban igazi csoda...”

Fotó: facebook.com/generalegyuttes

 

Külön-külön is megérnének nem csak egy fejezetet, hanem egy-egy önálló kötetet, olyan színes életúttal rendelkeznek mindannyian. Mégis, amikor 2015 nyarán megláttam a közösségi oldalon a hirdetést, miszerint év végén 15 esztendő után visszatér a Generál ezúttal ebben a felállásban, azonnal tudtam, nekünk négyen kell beszélgetnünk.

Ez a zenekar mindig is különleges színfoltja volt a hazai zenei életnek, minden létező formájában. Ebben az együttesben lett sztár Révész Sándor, innen ismerte meg az ország Karácsony Jánost és Horváth Charliet. Tátrai Tibortól kezdve Solti Jánoson át Póta Andrásig a legkitűnőbb muzsikusok játszottak a bandában. A két szerzői motor pedig mindvégig Novai Gábor és Várkonyi Mátyás voltak.

Ugyan 1971-ben alakultak, de dalaikat a mai napig fújják a fiatalok is. Nézzük csak: „Aludj el kisember…”, „Köszön a hóember…”, „Húzd meg jobban, menjen a munka…” vagy a „A takarómat én ilyenkor a fejemre húúúzom…”… Ugye, hogy ismerős sorok? Ahogyan az örökzöld slágercímek is önmagukért beszélnek: Könnyű álmot hozzon az éj, Különös szilveszter, Lehajtott fejjel, Csöngess be hozzám jóbarát, Zenegép, Lehettem volna, Fűrész, Ha ismerném, Kövér a nap.

Különös, hogy jómagam épp akkor születtem, amikor ők épp befejezték, mégis sokat jelentenek a nótáik.

Kétség nem fér hozzá, a Generál mindig is egy szupergroup volt. Ugyan az aktív éveik csupán 1979-ig tartottak, a történetük korántsem ért véget. 1999-ben egy fesztiválon nagyobb sikerük volt, mint a világsztár Suzie Quatronak, 2000-ben pedig minden a zenekarban valaha játszott taggal összeállva léptek színpadra egy szuperprodukcióban.

Ami roppant szimpatikus, hogy pályatársaikkal ellentétben soha nem hirdettek búcsúkoncertet és még most, 2015-2016-ban is képesek a megújulásra.

Sosem értettem a többi előadót, miért kell a közönséget hülyének nézni. Vérlázítónak tartom, hogy Szörényi Levente már 25 éve búcsúzik minden korábbi zenekarától, az alkotói korszakától és úgy általában mindentől. Sőt, hogy ne menjek messzire, hasonlót az LGT is elkövetett 1992-ben „Búcsúkoncert” címmel a Nyugati pályaudvaron. Aztán kiadtak még új stúdiólemezeket és számtalanszor tartottak további nagy bulikat.

A Generál ilyen szempontból feddhetetlen. Igazi örömzene, amit a koncerteken hallunk. Persze ez nem is csoda egy olyan társulattól, amelynek tagjai egytől egyig kiemelkedő zenei karriert futottak be.

 

– Kezdjük a legfontosabbal, az emberi kapcsolattal. Mi ez közöttetek? Barátság, szövetség?

NOVAI: Elsősorban barátság. Időnként szövetség, aztán megy mindenki a maga dolgára és amikor újra találkozunk sok év után, akkor ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk.

VÁRKONYI: Mi azért a hosszú szünetekben is tartjuk a kapcsolatot, összejárunk, elmegyünk ebédelni. És ez így megy, összeveszés nélkül 1971 óta. Inspiráljuk egymást, nem vagyunk egymásra féltékenyek.

NOVAI: Ez nagyon fontos!

VÁRKONYI: Nincs kisebbrendűségi érzés egyikünkben sem.

– És szerencsére búcsúkoncert hangulatotok sincs.

VÁRKONYI: Nincs, hiszen nem befejezéseket, hanem újrakezdéseket csinálunk. Annak idején azért hagytuk abba, mert anyagilag fenntarthatatlan volt a verseny a technikával és a költségekkel. De még akkor is törtük a fejünket, hogy merre menjünk tovább. Emlékszem, felmentünk hárman Novaiékhoz vacsorázni Charlie-val, amikor azt mondta Charlie, hogy figyeljetek, kimegyek egy kicsit pénzt keresni, mert megszületett a kisfiam, el kell tartanom. Aztán meglátjuk, mi lesz. Majd Gabi és én is kipróbáltuk magunkat másban, a Generált pedig szüneteltettük.

NOVAI: Szerintem ez a normális és egyben ritka dolog Magyarországon. Megtartottuk a régi barátságot, amiből mindig kisül valami jó.

VÁRKONYI: Az emberek emlékezetét fel kell frissíteni egy ilyen nagy múltú zenekarnál, mert egy 17 éves lány biztosan nem fog emlékezni ránk. Nekem nagyon tetszett Mick Jagger húzása, amikor fogta magát és elment Kubába, hogy ők legyenek az első zenekar, akik a szigetországban fellépnek, mert most már engedik a rockzenekarokat. És hetven elmúlt… Ő a példaképünk!

 

„A GENERÁL AZ ÖRÖMZENÉRŐL SZÓL, NEM A PÉNZRŐL”

 

– Nem olyan ritka egyikőtök életében sem, hogy a Generálon kívüli zenekaraitok időről-időre feltámadnak. Meg lehet szokni, hogy csak időnként vannak zenekarok az életetekben?

KARÁCSONY: Nem is kell, hogy mindig legyen. A nimbuszra, a varázslatra vigyázni kell. A nívó, a színvonal fontos. Saját magad miatt is.

CHARLIE: Tisztázzunk valamit: ez az egész abszolút nem a pénzről szól. Én soha nem a pénzért zenéltem, és ezt a legőszintébben mondom. Mert ha jó vagy, úgyis lesz belőle pénzed. Szeretem a kollégáimat, ha szükség van rám, és belefér az időmbe, jövök. Ez nem pénzkérdés. Mindenki meg fogja tudni 50-60 éves korában, hogy a pénz egyáltalán nem fontos. Csak éppen annyi kell, hogy meleg legyen a szobában és ki tudd fizetni a csekkeket. A többi lényegtelen. Mert jön a betegség és átértékelődik mindened.

VÁRKONYI: Amikor azt kérdezik, hogy a pénz miatt állunk-e össze, akkor nevetünk, mert manapság egy 12 tagú zenekarral pénzt keresni nagy csoda lenne…

NOVAI: Mindenki megkeresi a saját projektjével a magáét, itt pedig egy valódi örömzene van.

VÁRKONYI: Attól függ a keresetünk, hogy mennyi jegyet adnak el a koncertekre, ami teljesen korrekt elszámolás. Nincs itt semmilyen háttér mutyi, hogy valakinek esetleg lenne pénze és azt el kell költeni. Egészen egyszerűen arról van szó, hogy Novai Gabival már régen gondolkodtunk, hogy a Generál mítoszt újra kellene éleszteni, mert óhatatlanul elkopik. Az idő múlásával a dalok felejtődnek vagy éppen már semmit nem jelentenek nekik.

– Nem olyan biztos az, mert épp meséltem a többieknek, amíg vártunk téged, Matyi, hogy 1979-ben születtem, amikor…

VÁRKONYI: …Épp osztottuk a drótokat… (nagyon nevetnek) Békéscsabán és Gyulán volt az utolsó két koncert, ott adogattuk egymásnak a hangszereket, az erősítőket.

– A lényeg, hogy nekem is sokat jelentenek ezek a dalok. Egy biztos, hogy a dalaitok túl fognak élni titeket.

VÁRKONYI: Nagy rejtélyt mondtál, hiszen ez az egész kulcsa. Ha a Beatles-mítoszt szigorúan szakmailag néznénk, zeneileg, harmóniafűzésben, dallamban, hang-tisztaságban, akkor legyinthetnénk… Mégis van benne egy óriási plusz, ami megfejthetetlen. Valami spirituális plusz, amitől borsódzik a hátam és a csoda megtörténik. Gondolj csak bele, mennyi mű születik egy nap? És eltűnnek.

– Azon gondolkodtam, amíg készültem a találkozásra veletek, hogy mennyi korszakot kellett át- és megélnetek, s mennyi mindenhez kellett alkalmazkodnotok.

VÁRKONYI: Amikor egy rádió- és egy tévé adó volt az országban, az jó helyzet volt. De amikor ezek közül egyik sem játszott, na az katasztrófa. Nagyobbak voltak a szélsőségek. A korszak zenéjét mindig a zenei szerkesztők ízlése határozta meg.

– Ha már itt tartunk, a James és Révész-féle Generállal még könnyebben bejutottatok a televízióba, a Charlie-feállásnál már nehezebb dolgotok volt az akkor abszolút monopolhelyzetben lévő királyi tévénél.

CHARLIE: Volt itt minden… Egy tévéshow kapcsán összerúgtam a port egy-két ottani figurával. Shakespeare-t akartak belőlem csinálni. A mi bőrünkre, a mi zenénkkel és gondolatainkkal próbáltak meg művészkedni, holott én a „Minek ide szöveg?” dalunkhoz dzsungel-világot képzeltem, fekete táncosnőkkel. Erre azt mondta az illetékes, hogy a televízió nem értem van, ne engedjek meg magamnak ilyen hangnemet. És egyáltalán örüljek, hogy a lábamat betehetem a tévébe. A vége az lett, hogy kitiltottak a televízióból és csak egy évvel később került adásba a felvétel.

Egyébként a „Minek ide szöveg” dalunkért szép jogdíjakat kapok. Én írtam a szöveget.

– Azt az egy sort, amit végig ismételgettek a dalban?

CHARLIE: Igen… (nagyon nevet) „Minek ide szöveg, Jóember, nekünk csak a zene szóljon…” A többit rappelem, illetve „szketteltem”.

– A kölyök-Generálnak miért volt könnyebb bejutnia a tévébe?

CHARLIE: Azért, mert ott velem ellentétben szép emberek énekeltek a zenekarban. Meg jöttek ezekkel a rémes „A cipőd, ha kilyukad”-kezdetű dalokkal…

KARÁCSONY: Nem tudtak belénk kötni, mert minden egyben volt az akkori „elvárásokat” tekintve. És ahogyan „Csörlő” is mondta, valóban szép lányok és szép fiúk voltunk. (nevet)

– Csörlő?

CHARLIE: A mi korunkban mindenkinek volt beceneve. De van, aki Csőrnek, más Charlie-nak hív.

KARÁCSONY: Engem már az általános iskolában is James-nek hívtak. Mindenki azt hiszi, hogy a beat-korban neveztek el így, pedig a suliban ragasztották rám.

– Gábor téged hogy hívtak a Generálban?

NOVAI: Simán Novai voltam. A Hungáriában és a Dolly Rollban voltam Nova. A Kultúrzenekarban pedig már Nova bácsi vagyok… (nevet)

VÁRKONYI: Annak idején volt egy játékunk, ahol Göbe, Mötye és Löcze volt a Gabi…

(nagyon nevetnek)

– Matyi, te csak nemes egyszerűséggel Matyi vagy?

VÁRKONYI: Persze.

NOVAI: Őt még a gyerekei is Matyinak hívják.

– Nincs apázás?

VÁRKONYI: Nálunk Kata és Matyi a két szülő. Így maradt… (nevet)

– Zavar?

VÁRKONYI: Nem, mert így még közvetlenebb a viszonyunk. Nálunk ez nagyon jól bevált. Másoknak ugyan furcsa, amikor a fiam mondja, hogy „Na, Matyi…”, én már megszoktam.

 

„AZ IFJÚSÁGI MAGAZIN TOPLISTÁIRA UGYAN SOHA NEM KERÜLTÜNK FEL,
DE NÉMETORSZÁGBAN, HOLLANDIÁBAN ÉS LENGYELORSZÁGBAN
ÓRIÁSI SZTÁROKNAK SZÁMÍTOTTUNK”

 

– James, a te karrieredben mit jelentett a Generál?

Annak idején nagyon kedvező, fiatalos korszaka volt az életemnek a Generálban zenélni. A fiatalságomat jelenti és az alapokat.

– Az alapítókat kérdezem, hogy amikor az első Generál korszakban elment Révész, majd James is, hogyan jutott eszetekbe egyáltalán Charlie?

NOVAI: Az E-épületben láttuk 1976-ban, az Olympiával játszott, és fergeteges koncertet adott a zenekarával. Nagyon jó hatással volt a közönségre, ezért megkörnyékeztük.

– Ti akkor sztároknak számítottatok a korábbi Generálból?

VÁRKONYI: Erős szakmai elismertségünk volt, de nem voltunk futtatva. Például annak idején az Ifjúsági Magazinban mindig voltak ilyen-olyan népszerűségi szavazások, és ezekre a listákra soha nem kerültünk fel. Mi külföldön, főleg Németországban, Hollandiában és Lengyelországban voltunk nagy sztárok. De ott tényleg azok voltunk. Tízezer fős csarnokokban léptünk fel.

– Mennyi lemezt adtatok el külföldön?

NOVAI: Nem tudom, de az egyik lakásomat azokból a jogdíjakból vettem.

VÁRKONYI: Százezres példányszámokban keltek el a lemezink Kelet-Európában. Ebből volt is a lemezgyárral egy kis csörténk, mert alá akartak íratni velünk exkluzív szerződést, hogy attól fogva csak rajtuk keresztül mehetünk bárhová.

NOVAI: Tulajdonképpen a jogdíjakat is mi vezettük be Magyarországon. Észbe kapott a lemezgyár, hogy külföldön veszünk fel lemezt és nincs exkluzív megállapodásunk. A kizárólagosságért azonban jogdíjakat kellett volna kapnunk. A keleti országokat végig söpörtük, egészen a Szovjetunióig. Aztán Hollandiába is átcsorogtunk, ahol szintén nagy sikert értünk el. Az utazások külön élményt jelentettek, hiszen a nyugatra járás 1972-ben még nem volt megszokott. Alig lehetett útlevelet kapni. Mi mégis belecsöppentünk a nyugati showbizniszbe. Mercedesekkel vittek mindenhová, egy nap volt három televízió- és két rádió-felvételünk. Ilyet mi korábban nem láttunk. Már a vonatállomáson is menő autókkal vártak, egy Mercedesbe csak egy ember ülhetett be egy kísérővel. Minden rendkívül meg volt szervezve.

– Visszatérve a második Generál alakulásához, Charlie, neked mennyire volt hiteles Novai Gábor és Várkonyi Mátyás?

CHARLIE: Nem ismertem őket. Egyedül Póta Cucikát ismertem a zenekarból, aki egy roppant aranyos ember, nagyon szerettem már korábban is. Afrikai zenélésből érkeztem haza és meglepetten láttam, milyen divat lett átigazolni egyik együttesből a másikba. James is elment 1974-ben a Locomotiv GT-be. Aztán egyik nap kijöttek hozzám a kisszobámba Matyiék, Novaival, Póta Cucival és Hegedűs Lacival az Új Köztemetőhöz. Ott ültem felhalmozva a nyugati cigaretták és italok között, amiket kintről hoztam. Végre volt hifi sztereo cuccom, amelyen a külföldön vásárolt jó minőségű lemezeimet hallgattam. Mondták, hogy legyek én az énekes, de húztam a szám. Nem nagyon akartam a Generál tagja lenni, de a bogarat a fülembe ültették. Később komoly feltételeket szabtam, kizárólag úgy vállaltam az átigazolást, ha teljesen új műsort csinálunk. A régi stílusuk hozzám abszolút nem illett. Néhány régi dal megmaradt a korabeli műsorból, mint például a Szélkakas, amit nagyon szerettem, vagy a Lehajtott fejjel. Komplikált volt a dolog, mert a Magyar Ifjúság idő előtt megírta az átigazolást, a kis zenekarom pedig ott sírt, akikkel Afrikában játszottam. Aztán barátságban elváltunk és elkezdtük az Új Generált. Nekem akkor őrült fazonom volt, semmi közöm nem volt az előző, „szép” Generálhoz. Éjjel-nappal próbáltunk Óbudán és elmentünk Lengyelországba turnéra. Ott a régi Generált várták, mi nem szóltunk, hogy újítottunk, ennek ellenére nagyon jó fogadták a több hónapos koncertsorozatot.

 

„SOKKAL JOBBAN SZÓLTAK ÉLŐBEN, MINT A LEMEZEN”

 

– James, téged meglepett a hír annak idején, hogy Charlie lett az új frontember?

KARÁCSONY: Meg, abszolút nem számítottam rá. Szokatlan módon nem szivárgott ki a hír a szakmában sem. Az első magyarországi koncerten az E-Klubban ott ültem az első sorban és totálisan „megfeküdtem”, olyan műsort adtak. Nagyon tetszett ez az új, két dobosos felállás. Sokkal jobban szóltak, mint lemezen. Ez a mai napig nagy dolog, hogy valaki egyáltalán vissza tudjon adni egy lemez-szintű megszólalás.

CHARLIE: Sok pénzünk volt benne… (nevet) Világsztárok akartunk lenni, persze, hogy jól szóltunk.

KARÁCSONY: Amikor eljöttem, épp akkor alakult ki a holland-kapcsolat, amiből végül angol nyelvű lemez is készült. Én már nem voltam akkor ott, amikor összejött az a kinti karrier.

– Divat volt akkoriban egymást megnézni?

CHARLIE: Abszolút. Ugyanezt tettem én is. Amikor volt egy kis időm, mentem megnézni a többieket. Én is jártam Loksira vagy Syriusra. Nagy varázsa volt. Demjén Rózsit is szerettem, jártam a Bergendy-korszak koncertjeire is.

KARÁCSONY: Én mindig megnéztem őket a folytatásban is.

VÁRKONYI: A tagcserék inspiráltak minket. Tudtuk, hogy talpon kell maradnunk, és nem a kölyök-Generált kell visszasírni. Nem akartuk folytatni hasonló karakterű énekessel, hanem száznyolcvan fokot változtattunk. Később egyébként mindenki ezt csinálta a saját életében. Ha belegondolsz, milyen zenekarok nőttek ki a Generálból: LGT, Hungária, Rockszínház… Mindig a nagy váltásokról szólt minden.

– Charlie és James, köztetek milyen kapcsolat van?

KARÁCSONY: Kitűnő kollegiális kapcsolat. Olyan szintű mélyebb barátság nem alakult ki közöttünk, mint ami Somló Tomival kialakult Charliék között.

CHARLIE: Pedig szeretjük és tiszteljük egymást, de ebben a sodró zenei életben nem volt lehetőségünk barátkozni. Annyi emberrel szerettem volna megismerkedni, és nem volt rá idő. Aztán  mennyi fölösleges emberrel megismerkedtem közben… (nevet) Nagyon örülök, hogy most többet találkozunk a Generál kapcsán és szorosabban együtt dolgozhatunk. Különleges varázsa van ennek a mostani korszaknak.

VÁRKONYI: Örülök, hogy Charlie ezt mondja, mert szerintem is nagyon egyben van a csapat. Mintha újra alakult volna a zenekar. Ugyanaz a lendület van bennünk, mint a hetvenes évek közepén.

– Minden egyes összeállásnál hasonlót éreztetek?

VÁRKONYI: Nem feltétlenül. Voltak különbségek, hiszen más-más személyiségek vagyunk és ezek a különbözőségek meghatározzák, hogy egy munka milyen hangulatú. Bizony előfordult, hogy művészileg nem egyformán gondolkodtunk és voltak súrlódások. Ám az újra találkozás öröme mindig megvan.

CHARLIE: Azért jó a Generál, mert itt nem énekelgetjük le egymást.

VÁRKONYI: Az is külön öröm, hogy most frontemberként James is meg tud mutatkozni Charlie mellett. Ő kicsit méltatlanul háttérbe volt szorítva annak idején. A Révész-nimbusz őt hátra tolta, pedig a leg-líraiabb számainkat az első Generálban mind ő énekelte.

– Énekelt ebben a zenekarban mindenki.

NOVAI: Azért mi Matyival csak epizód-énekesek voltunk. A második Generálban már nem is nagyon énekeltünk úgy, mint az elsőben.

VÁRKONYI: Egy szólóénekes más alkat. Mi hangszerelésben és zeneszerzésben vagyunk a motorok. Nekünk folyamatosan kellett magunkat hangszeresként is fejleszteni.

– Mit gondoltok, ha anno ti magatok lettetek volna a frontemberek, ugyanilyen karriert futott volna be a Generál?

VÁRKONYI: Más karakterű lett volna a zene… Ez sosem került szóba, pedig a vége felé már nagyon kerestük az utat. Kevesen tudják, de a Charlie-féle felállással nagyon nehéz volt fent maradnunk. Nem véletlenül oszlottunk fel, hiszen akkor jött be a kemény rock zene, ami mindent tarolt és nem kellett a funky.

Az első lemezünk címe Staféta volt. Akkor mi szerettünk volna bekerülni a main stream-be és mi vettük át a stafétát, most pedig Új Staféta címmel indítottuk el az új 2015-ös, 2016-os projektet. Vannak fiatalok a csapatban, a Mörk zenekar Zentai Márkkal, aztán velünk van Marót Viki és a Makroled-vokál is. Azt a fajta életérzést, tapasztalatot, munkastílust adjuk át, amit annak idején csináltunk, és ez láthatóan működik, mert nagyon szeretik a közös munkát. Mi is kapunk tőlük új impulzusokat.

– Van bennük alázat?

NOVAI: Zenei alázat van, de annál fontosabb a tisztelet.

– A mostani Generál projektben már a gyerekeitek is részt vesznek.

VÁRKONYI: Ifjabb Novai Gábor billentyűzik a Mörk-ben, Várkonyi Zsófi pedig a Makroled-ben énekel.

NOVAI: Azt mondta egy barátom nagyon találóan, hogy az a szerencsénk, a gyerekeinkkel tudunk is játszani. Zentai Márk, a Mörk énekese a Kodolányi János Főiskolán szerzett jazzének előadóművész diplomát, a fiam pedig ugyanitt zongora-szakon végzett. Ők mindannyian nagyon képzett muzsikusok lettek a zenekarból. Én a fiam révén kerültem kapcsolatba a zenéjükkel. Olyan zenéket írnak, mint anno mi a Generál funky korszakában. Lehet, hogy ez genetikus dolog… (nevet) Azt gondoltam, ha valóban ennyire genetikusan egy az ízlésünk, miért ne dolgozhatnánk együtt.

VÁRKONYI: Azt nem mondtad, hogy Nusival, a feleségeddel egy Generál turnén ismerkedtetek meg, tehát ez a genetikai dolog nem véletlen… Komolyra fordítva a szót, amikor ez a fúzió, a Staféta-átadás létrejött, azonnal megéreztem, hogy a Mörk pontosan olyan, amilyenek annak idején mi voltunk. Vagyis igényesen, nem felületesen, nem megélhetési zenészek, hanem valódi muzsikusok. És ezt Charlie, illetve James-ék is azonnal megérezték, hogy több van bennük, mint egy átlagos zenekar. Márk különös lírai hangja új ízt ad az egésznek, a Makroled vokálban pedig Pető Zsófi, Iványi Márti és Várkonyi Zsófi énekelnek. Ők szintén képzett zenészek. Ez a 2 generációs Generál felállás igazi csoda.

 

„NEM KELL AZZAL FOGLALKOZNI, MIÉRT NINCSENEK MOST VELÜNK A TÖBBIEK.
EZEK A KONYERTEK UGYANIS KARÁCSONY JAMES, NOVAI GABI ÉS VÁRKONYI MATYI SZERZŐI ESTJEI”

 

KARÁCSONY: Arra törekszünk a mostani Generállal, hogy a dalokat új köntösbe tegyük bele. Nem szerettünk volna régi, rockzenekari alapot mögé, mert az már megvolt. És ennek a társaságnak épp az volt az erőssége – akármelyik felállás esetében –, hogy elköteleződött a szép dalok iránt és mélységet adott neki.

CHARLIE: De jól beszélsz! Szépeket mondasz. Rajtunk nem fog múlni. Pórul járt, aki a mostani koncertjeinket kihagyta, mert ezt én sem hagynám ki, ha közönség lennék. Nagyon tetszik nekem ez az egész, mert tiszta. Ez a legfontosabb. Mindenféle érdek nélküli. A fiatalkori magamat látom vissza ezekben a gyerekekben, akik itt vannak velünk. Arról nem beszélve, hogy a Generál szerzemények nagyon jó dalok. Gondolom, felvetődik majd, hogy miért nincs itt Révész, Bódy Magdi és a többi lány a Mikrolied-ből… Azért, mert ez egy szerzői est. Minden egyes koncert Karácsony James, Novai Gabi és Várkonyi Matyi szerzői estjei. A régi tagok közül senkinek nem lenne szabad megsértődnie azért, mert nincs velünk, hiszen ez a dalokról szól. És a fiatalokról. Nem szabad már hatvan, meg hetvenéves embereknek ugrálniuk a színpadon, jöjjenek a fiatalok. (nevetnek)

VÁRKONYI: Charlie most is elemében van, mint mindig. Ha már a szerzői vénánál tartunk; a szerző, amikor megír egy dalt mindenféle különösebb cél nélkül, később meglepődik, hogy sláger lesz. Amikor úgy ír meg valamit, hogy na az biztos nagyot fog robbanni, aztán mégsem, akkor szomorkodik. Például a „Különös szilveszter” esetében is ez történt. Csináltunk gyorsan egy dalt egy Made In Hungary versenyre. Vagy a „Csöngess be hozzám jóbarát” is így készült.

NOVAI: Igen, ezeken mindig jókat derültünk, hogy annak idején a „Játszd újra el” című dalt én két hónapig írtam, Matyi pedig a „Yeti a hegyi embert” egy este alatt összehozta, és az lett a sláger.

VÁRKONYI: Charlie jól hozta a Yeti hangját. Abban nem volt szöveg. Tetszett az embereknek ez a kísérlet.

– A mítosz tehát a 2015/2016-os esztendőben új életre kel…

VÁRKONYI:  A fiatalok érkezésével jóval teltebb, differenciáltabb a hangzás, a különleges hangulatok egy komolyabb dimenzióba emelik a zenét. S aki kedveli és ismeri a régi Generált, az tudja, hogy milyen fontos a vokál hangzása.
CHARLIE: Emlékszem, annak idején a Generállal nagyon érdekes muzsikát játszottunk, s most is nagy várakozással tekintek a koncertek elé. Persze ez más lesz, mint anno, de ettől lesz különleges, érdekes. A mai fiatalok talán valamit megsejthetnek, megérezhetnek majd az egykor legendás banda varázsából. Mert ez egy szuper csapat volt. Innen lett sztár mindenki. James és Solti Jánoska mentek az LGT-be, Tátrai Tibi a Skorpióba. Révész a Piramis frontembere lett, Novai a Hungáriával lett hihetetlenül sikeres, Várkonyi pedig megcsinálta Magyarország első Rockszínházát. Póta András Cuci pedig a Charlie zenekarban dobolt tíz évig. A Mikrolied-es lányok is szép karriert futottak be.

JAMES: Egyfajta kíváncsiság vitt bele ebbe a formációba és ugyanakkor egy próbatétel is az együtt muzsikálás. Szeretem a kihívásokat, ugyan a számok szövege ugyanaz, csak a mai eszünkkel, tapasztalatunkkal a hátunk mögött nyilván másképp fogalmazzuk meg a klasszikus nótákat.
NOVAI: Érdekes, hogy bár legutóbb 2000-ben játszottunk együtt s most, amikor elkezdtünk próbálni, olyan mintha tegnap hagytuk volna abba, szinte csak címszavakat kell mondani, s mindenki tudja „merre, hány méter”. S a reakciók is olyanok, mintha a régi idők kelnének életre. Azt hiszem, épp ez a Generál titka.

SZERESD A MÉLYINTERJÚKAT A FACEBOOKON IS! KATTINT IDE ÉS LÁJKOLD OLDALUNKAT!

https://www.facebook.com/bizalomepites/

Izgalmas fórumtémák, nyereményjátékok, aktív közösség!

Vissza az oldal tetejére!