Flipper Öcsi: Mexikói szappanopera az életem
„A nyolcvanas évek népszerűsége volt a valódi sztárság. Az akkori zenészek a mai napig ott vannak a palettán. Pataky Attila, Szikora Robi… bármelyiküket mondhatnám. Ma kik a sztárok? A Fresh? Akiknek egyetlen élő koncertjük sem volt? Vagy a Megasztárosok? Persze ők valamivel többet letettek már az asztalra, mint az imént említett lánycsapat. De az ő nevükhöz is oda kell írni a plakáton zárójelbe, hogy Megasztár. Kell a titulus. Charlie-nak, vagy Fenyőnek nem kell jelző. És nekem sem...”
Fotók: Gálos Mihály Samu / Szabolcs László
Azt a fajta népszerűséget és rajongást valószínűleg már egyetlen Megasztárban, Csillag születikben, vagy X-Faktorban feltűnt előadó sem fogja megtapasztalni, amiben annak idején Flipper Öcsinek része volt. Őt ugyanis valódi sztárként kezelték Magyarországon a nyolcvanas években. Zenészberkekben mesélték, hogy a Körúton a rajongók az autóját is felemelték. Mint a filmekben…
Az énekes kultuszát mi sem bizonyítja jobban, minthogy otthon még nekünk is volt Flipper Öcsi babánk. Igen, babánk. (Igaz, hogy a Barbie baba-féle Kenre hajazott, de esküszöm, az arca Flipper Öcsiről lett mintázva, és még a ruházata is totálisan az övé volt.) Édesanyám vette valahol… Tízéves koromban én is nagy Dolly Roll, meg Step rajongó voltam. Gyerekként mindegyik lemezüket beszereztem. De ott sorakoztak a polcon a régi Hungária korongok is. Az első koncertélményeim közé tartozik a Dolly Roll „Eldoradoll” turnéjának salgótarjáni állomása. Ötéves voltam akkor…
Később, kisiskolásként már önálló Flipper koncertre is elmentem egyedül Szécsénybe. Az előadás első felében Öcsi énekelt, a másodikban Delhusa Gjon. Tudni kell, hogy abban az időben Öcsi és Gjoni is sztárok voltak, s mindkettőnek volt listavezető albuma. Flipper a „Homokot szór a szemembe” slágerével, Delhusa pedig a „Csavargóval” szerepelt állandóan a tévében, illetve a rádióban. Ne feledjük: ekkor még Delhusa sem volt celeb.
Sosem tartoztam az elvakult, autogramkérők közé, inkább csendes megfigyelőként szemléltem az eseményeket. Az említett előadás végén eszüket vesztve szaladtak a lányok a két zenész után. Én meg lassan ballagtam, és figyeltem. Delhusa roppant közvetlenül, barátságosan, nyakában egy törölközővel beszélgetett mindenkivel, Öcsi azonban ki sem szállt az autóból, csak ült az anyósülésen, miközben a sofőrjét várta. A lányok hiába kopogtak, nem volt hajlandó lehúzni az ablakot, és aláírást sem adott. Látszott rajta, hogy gyűlöli ezt az egész rajongósdit.
Aztán eltelt néhány év, és Budapesten, az éjszakában találkoztunk újra. Régi közös barátunk, Róna Pici a Piaf Bár estjére hívott. Öcsi is eljött, ott beszélgettem vele. Ekkor már olyan közvetlen volt, mint évekkel korábban Delhusa. A Step együttes újraélesztéséről mesélt, amiből végül nem lett semmi.
Aztán ismét elröppent néhány esztendő. Időközben felnőttem, és már „hivatalos” úton találkoztunk újra. Öcsi bulvár-kálváriája 2006-ban kezdődött, amikor a napilapok címoldalon foglalkoztak az alkoholproblémáival, illetve a második válása körüli botrányokkal. Volt időszak, amikor egy héten keresztül minden áldott nap benne volt valamelyik újságban. A BEST magazinnál dolgoztam ekkor, és a nagy felhajtás miatt mi sem maradhattunk ki a dologból.
Rövid nyomozás után Erdélyi Elemérig vezettek a szálak. Elemér kultikus figurája a honi könnyűzenének. Eleve mindenkit ismer, és őt is ismeri mindenki. Amolyan bizalmi figura. Már a Hungária legendás korszakában is ott tevékenykedett a zenekar körül, később pedig technikusként, mindenesként, majd menedzserként dolgozott legendás muzsikusokkal különféle együttesekben. Elemér volt Öcsi mellett ebben a zűrös időszakban. Mint kiderült, ő fogadta be abban az időszakban magához.
Elemér emlékezett rám egy korábbi találkozásunk kapcsán, így készségesen segített. Emlékszem, a II. kerületben, egy Dunára néző lakásban laktak néhány napig, két utcára a szerkesztőségtől. Gyakorlatilag csak lesétáltam. Öcsi öltönyben, kisminkelve, Elemér pedig egy ujjatlan pólóban várt a ház sarkában. Akkor értek vissza a TV2 Róna utcai stúdiójából, a Mokkában vendégeskedtek.
Ebben a periódusban, a nagy magyarázkodások közepette készült az alábbi beszélgetés, ami műfaját tekintve nem klasszikus mélyinterjú, hiszen arra akkor nem volt lehetőség. Találkozásunk nagy részében a válás körülményeit taglalta, de ezeket a részeket – tekintettel arra, hogy a másik felet nem hallgattam meg – utólag kihúztam az anyagból, kizárólag azokat a részeket hagytam meg benne, ami a volt feleséget és közös emléküket nem sérti.
Öcsi ezt követően még két évig élt. Tragikus halálával számtalan kérdést hagyott megválaszolatlanul. Miért éppen így alakult az élete? Miért egy székesfehérvári kórház intenzív osztályán fejezte be 46 évesen az az ember, akinek amúgy tálcán kínálta fel a sors a szerencsét?
A szakmában köztudott volt, hogy Öcsi képtelen letenni a poharat. De még nekem, az interjú során is tágra nyílt, ártatlan szemekkel mondta, hogy nem iszik többet, mint bárki más…
– Nem pont ilyen apropóból képzeltem el veled az interjút.
– Miért, mi a baj?
– Nem idegesít, hogy napok óta az állítólagos alkoholproblémáiddal, és a válásoddal szerepelsz a címlapokon?
– Nem foglalkoztat ez engem. Egy percig sem idegesít. Annak idején, amikor a magyar bulvár elkezdődött a Kacsa, illetve Pszt magazinokkal, ugyanezt már eljátszották velem. Menyhért Mészáros László óta számomra már nincsenek meglepetések.
– Akkoriban mit írt rólad a bulvár?
– Például azt, hogy a házasságkötésünk után egy héttel már megcsalom a feleségemet. Ezzel kerültem címlapra. A Kacsa ezzel a szeméttel adott el kétszázezer példányt. Úgy, hogy az állítólagos „leleplező” fotón a feleségem szerepelt, csak épp át volt festve a haja. Ehhez képest az, hogy alkoholista vagyok, már csak smafu. Persze unom, és örülnék, ha abbahagynák végre, mert ez egy öngerjesztő folyamat. Lassan egy mexikói szappanopera lesz az életemből… Ma reggel például a Mokkába is be kellett mennem. Azért kellett korán kelnem, hogy magyarázkodjak.
– Az alkoholról?
– Napok óta mindenki erről kérdez. Micsoda hülyeség ez? Igen, megiszom a saját magam kis sörét. Ugyanúgy, mint bárki más. De a málnaszörpöt és a Jaffát is. Semmivel nem iszom többet, mint akárki! És annyira unalmas már ez a téma. Szeretnék végre a dalaimról, a zenéről beszélni. Este is megyek végre egy jó kis társaságba Muck Ferihez. Ő lesz az új lemezem zenei megfejtője.
– Szívesen beszélgetek veled a zenei missziódról is. Mikor léptél fel utoljára?
– Jó kérdés…
(Ekkor Elemérhez, a barátjához fordul.) Eli, mikor voltunk buliban? Másfél hete…? De azt ne kérdezd, merre jártunk, arra már nem emlékszem.
– Melyik dallal kezded a bulikat? Mi a kezdő nóta?
– Mikor melyikkel. Vagy a Si-bap-bap-du-bappal, vagy a Ciao Marinával. Ismered őket?
„SZERET ENGEM A KÖZÖNSÉG”
– Viccelsz? Betéve tudom a szövegeket… Egyiket a Dolly Rollban énekelted, a másik dalt pedig Szikora nyomta a Hungáriában.
– Viszont én szereztem! Csak Robi csinált belőle slágert. Még katona voltam, amikor írtam.
– Elfogadja tőled a közönség?
– Persze. Imádják! Fülig ér a szájuk, amikor elkezdődik a dal. Szeret engem a közönség, ugyanis én soha nem „percre” megyek fellépni. Hiába van a szerződésben fél óra, vagy negyven perc, az sem érdekel, ha 90 percig kell énekelnem. Amikor fent vagyok a színpadon, nem mérem az időt. És azt sem számolom, hányszor kell visszamennem, mert imádok a színpadon állni.
– Van olyan része a zenélésnek, amit nem szeretsz?
– Egyedül az utazást utálom, mert már hatvanezerszer körbejártam az országot. Ettől függetlenül azt mondom, zenélni a legjobb dolog a világon. Amikor a gimnáziumban elkezdtünk játszani, először csak tizenöten hallgatták a zenénket. Aztán elmentünk Zuglóba a Kassák klubba, és Fenyő észrevette ezt a kis bandát. Elhívott a Hungária előzenekarának a Clips-szel, és egy fordulattal átkerültem a Hungáriába.
– Melyik volt a legelső, általad írt Hungária dal?
– A Palatinus. Az Aréna című albumon jelent meg. Tizenhat évesen írtam, és a már említett amatőr zenekarral, a Clips-szel is játszottuk.
„AZ ARRIVEDERCI AMORE CÍMŰ DALOMRA
VAGYOK A LEGBÜSZKÉBB”
– És melyik dalodra vagy a legbüszkébb?
– Az Arrivederci Amore-ra, mert az a legsikeresebb. És a legsikeresebb okozza a legtöbb örömöt.
– Szikora Róbert azt mondta egyszer nekem, hogy csak a Hungária slágerek után kapott jogdíjakból meg tudna élni.
– Ez egy megérdemelt dolog. Nem élünk fejedelmi módon belőle, de éhen halni soha nem fogunk. Nekem is rendszeresen jön a számlámra a jogdíj minden régi szerzeményemből. Elvégre eladtam több mint kétmillió lemezt.
– Ha már a pénznél tartunk, tudsz vele bánni?
– Nem igazán. De tárgyalni sem nagyon. Mindig nagyon kellemetlen volt, amikor felhívtak és alkudoztak, hogy „Öcsikém, gyere már le egy húszasért fellépni, mert nincs pénz.” Lágyszívű vagyok és ilyenkor könnyen engedtem.
– A második válásod kapcsán is sokat szerepelsz mostanában. Zavar?
– Fel van ez fújva. Nincs itt akkora gáz. Különben is, eleve csak a szépre akarok emlékezni. Búcsúzni csak elegánsan, méltósággal szabad. Azt a hölgyet szerelemből vettem feleségül, és kifejezetten csinos nőnek tartom a mai napig. Persze, hogy a nagy őrületben újságírói kérdésre kicsúsznak meggondolatlan mondatok az ember szájából, mert a szerelem valahol a gyűlölet „szomszédja”.
Búcsúzni csak szépen, tisztességesen szabad. Az első feleségemmel és a volt élettársaimmal is nagyon jó viszonyban vagyok. Nem csak én, hanem az egész család. Olyannyira, hogy majd a húgom, Viki esküvőjére is eljönnek…
– Ha már Vikit említetted, az utóbbi esztendőkben ő is ismert lett a Marót Viki és a Nova Kultúrzenekar énekeseként.
– Büszke is vagyok rá! Egyszer majd duettet is csinálunk, de még nincs itt az ideje. 21 év közöttünk a korkülönbség. Viki kicsit olyan, mintha nem csak a testvérem, hanem a gyerekem is lenne.
„SOKKAL EMBERIBB ÉLETET BIZTOSÍT A VIDÉKI LÉT”
– Neked nincs gyereked?
– Majd ha kikapcsolod a magnót, elmesélem.
– A volt feleségeddel Gárdonyban éltetek?
– Igen. Nyugalomra vágytunk, nem akartunk már Pesten lakni. Gárdony viszont közel van a fővároshoz, hamar fel lehet érni. Egyébként régóta nincs már kedvem Budapesthez. Az első feleségemmel is vidéken, Pusztazámoron éltem. Sokkal emberibb környezetben. Emberibb életet biztosít a vidéki lát. Imádok vidéken élni! Az emberek köszönnek az utcán, jó a levegő…
– Ma már végig tudsz úgy menni az utcán, hogy ne állítsanak meg?
– Most már igen. De ugyanúgy mutogatnak. A nyolcvanas évek népszerűsége volt a valódi sztárság. Az akkori zenészek a mai napig ott vannak a palettán. Pataky Attila, Szikora Robi… bármelyiküket mondhatnám. Ma kik a sztárok? A Fresh? Akiknek egyetlen élő koncertjük sem volt? Vagy a Megasztárosok? Persze ők valamivel többet letettek már az asztalra, mint az imént említett lánycsapat. De az ő nevükhöz is oda kell írni a plakáton zárójelbe, hogy Megasztár. Kell a titulus. Charlie-nak, vagy Fenyőnek nem kell jelző.
– És neked?
– Hál’ Istennek nekem sem.
Ez a megsárgult közös fotó maradt meg abból a bizonyos, éjjeli, Piaf Bárban történt beszélgetésből, 1995 decemberéből...
(16 éves voltam ekkor)
Az ominózus cikk 1996 januárjának elejéről a Nógrád Megyei Hírlapban...