Cserpes Laura: „Nem érzem magam megbélyegzettnek”


 

„Nem érzem magam megbélyegzettnek. Különben is, inkább kezdjek új életet 25 évesen, mint hosszú esztendőkig egy rossz házasságban őrlődjek. Felállítottam egy szabályrendszert az életemben. Szeretnék 10 év múlva is énekelni. Engem nem a hírnév vezérel, hosszú távú álmaim vannak. 5-10 év múlva is legyen mondanivalóm, ott legyek azon a polcon, ahová egyszer sikerül felkerülnöm. Persze ez lemondásokkal jár, de úgy hiszem, megéri. Ez az út vezet egyszer valahová.”

Mélyinterjú - Cserpes Laura Sándor Andrással beszélgetett.
Fotó: www.facebook.com/CserpesLaura

 

Laura maga is meglepődött, amikor felhívtam, hogy írnék róla a Mélyinterjúk 3. című könyvben. Rögtön azt kérdezte, jól átgondoltam-e a döntésemet, hiszen szerinte nincs még olyan szakmai múltja, amellyel – szerinte – egy ilyen kötetben helye lenne.

Bevallom, tetszett ez a reakció, mert a szórakoztatóipar szereplőire – korra, nemre való tekintet nélkül – minden jellemző, csak az alázat nem.

Akkor döntöttem el, hogy interjúzni fogok Laurával, amikor a 2013. év eleji Eurovíziós Dalversenyen láttam. Színpadra lépés előtt ezekkel a szavakkal mutatta be a szerzeményt:

„Ez a dal akkor talált rám, amikor egy nehéz lelki időszakon mentem keresztül, és különleges szerepe van a mindennapjaimban. Amikor elolvastam a szöveget, rögtön tudtam, hogy meghatározó szerepe lesz az életemnek. Fontos számomra az üzenet, amit közvetít a dal, hiszen mindannyiunk életében eljön egyszer egy mélypont, és kizárólag a lelkünkben találhatjuk meg, ami kihúz minket ebből az állapotból. Nekem segített megtalálni, én kijöttem e reményvesztett helyzetből. Bízom benne, hogy támasza lehet azoknak, akik hasonló feladatok előtt állnak.”

Nem nehéz kitalálni, hogy a mélypont nyilvánvalóan a válását jelentette. Kíváncsi voltam, mi játszódik le egy 25 esztendős lány lelkében, aki az ország szeme láttára ment férjhez, majd vált el, s aki nem mellesleg, az ország egyik leghíresebb sajtgyárosának elsőszülött lánya.

 

–  A 2013-as Dal mérföldkő volt az életedben?

– Teljes mértékben. Ott olyan gát szakadt át bennem, amire nem is számítottam. Azért is volt nehéz a dalversenyen való szereplés, mert tudtam, hogy ott a lelkemet kell megnyitnom. Hihetetlen, mennyit kattogott az agyam színpadra lépés előtt. Aztán elindult a refrén, és éreztem, hogy valami megnyílik bennem. Akkor már semmi más nem volt annyira fontos, minthogy a dal üzenetét átadjam. Az sem érdekelt, ha mellécsúszik egy-egy hang, vagy éppen elájulok a színpadon. Bizonyítani akartam, hogy igenis, mindenből van kiút. A legreménytelenebb helyzetből is. Szívem-lelkem benne volt abban az előadásban, s akkor, ott én is megváltoztam. Szinte új emberként jöttem le a színpadról. Olyan falat törtem át, amit korábban soha nem sikerült.

– Sejtetted, hogy ez lesz?

– Sejtettem is, és nem is. Amikor megkaptam azt a dalt demo formában, akkor voltam a legösszetörtebb állapotban. Akkor már külön voltunk Dáviddal (Fekete Dávid, a Megasztár 4. énekese – a szerk.), de még nem írtuk alá a válást. Emlékszem, otthon voltam Kapuváron, amikor a menedzsereim, Mariann és Zoli átküldték a zenét, hogy ez lesz a következő dalom. Meghallgattam, és első hallgatásra megfogott. Írtam is később Mariannak, hogy fogalmam nincs miért, de úgy érzem, ez különleges dolog lesz az életemben. Akkor még szó sem volt Eurovíziról. Tabár Istvánnak elmeséltem, mit élek át épp, és olyan szinten visszaadta ezeket az érzéseket a dalszövegben, hogy az maga volt a csoda.

– Mit éltél át épp?

– Az épp a „tagadás” időszaka volt. Vagyis azt mutattam, hogy jól vagyok, holott valójában akkor voltam a legmélyebben. Amikor a szerzők közölték, hogy benevezik a dalt az Eurovízióra, hallani sem akartam róla, mert tudtam, hogy még nem vagyok jól. A sors aztán mindent elintézett. Eredetileg 33. volt a dalunk, aztán a kispadról bekerültünk a legjobb 30 közé.

 

„AKKOR LETTEM FELNŐTT, AMIKOR KIMONDTÁK A VÁLÁST”

 

Engem ezen a versenyen fogadott el a közönség szólóelőadóként. Előtte amolyan duettfeleség voltam. Attól fogva lett közönségem. Százával kaptam a leveleket. Írt egy depressziós lány, aki hallotta a dalomat, és másnap felhívta a pszichológusát, hogy ki akar jönni ebből az állapotából, annyira megindította.

Részt vettem egy 18 állomásos turnén Kökény Attilával. Volt egy alkalom, amikor egy gyermekotthonba látogattunk el. Amikor az Élj pont úgyot énekeltem, elkezdtek sírni. Nem akartam hinni a szememnek. Ez a gyerekek olyan sok mindenen mentek át fiatal koruk ellenére, hogy átérezték a dalt. Érdemes ilyen nehéz témákról is énekelni.

– Mikortól számítod magad felnőttnek?
– A válásom óta. Hosszú és fájdalmas folyamat volt, amíg újra felépítettem magam belül, de akkor lettem felnőtt, amikor rendbe raktam a lelkemet.

– El akartál egyáltalán válni?
– Nem. Én őszintén hittem ebben a házasságban. A szüleimnél is azt láttam, hogy ha vannak is problémák, azokat együtt átvészelik. Ennek valamiért így kellett lennie. A kapcsolatunk kezdettől fogva viharos volt. Olyanok voltunk, mint a mágnesek. Egyszerre vonzottuk és taszítottuk egymást.

Dávid az életem része volt. 19 éves voltam, amikor találkoztunk. Öt évig voltunk együtt. Amennyire nagy szerelem volt a miénk, ugyanannyira vérzivataros volt kezdettől fogva.

 

„A LELKEMHEZ NEHEZEN ENGEDEK KÖZEL EMBEREKET”

 

– Kik voltak melletted a nehéz időszakban?

– A családom és a menedzsereim mindenképp, és a barátnőmre is számíthattam.

– A barátnőnél direkt nem használtál többes számot?

– Kevés barátom van. Egy igazán bizalmas barátnő van Kapuvárról, akivel egy iskolába jártunk, és mindig kitartottunk egymás mellett. Nagyon tudok ragaszkodni, de nehezen engedek közel embereket a lelkemhez.

Az utóbbi időben két ember volt képes ezen a falon áttörni, a kiadóm, és a menedzsmentem tagjai, Halász Mariann és Tabár Zoli. Velük nagyon komoly lelki kapcsolat alakult ki közöttünk.

– Van testvéred?

– Négy is. Öten vagyunk testvérek. Három húgom, és egy kisöcsém van. Ruben, a kis trónörökös a szemünk fénye. Ő tornásznak készül, és nagyon tehetséges. Most vannak az első versenyei.

Amikor kicsi voltam, nagyon szerettem volna testvért. Hatéves voltam, amikor Abigél húgom megszületett. Ugráltam örömömben az ágyon a debreceni nagymamámnál. Mondtam neki, hogy ilyen még soha nem történt velem, hogy testvérem születik, de annyira jó. A második húgom öt és fél évvel később jött, a harmadik két és fél évre rá, Ruben szintén ugyanennyi idővel később érkezett.

Mindannyian Debrecenben születtünk, ugyanannál az orvosnál. Édesanyám debreceni, édesapám kapuvári, és Pesten találkoztak.

– Kivel vagy a családból a legbizalmasabb viszonyban?

– Mindenekelőtt édesapámmal. Vele nagyon egyformák vagyunk, és bármit meg tudunk beszélni. Bármikor, akár éjjel is felhívhatom, ha bajom van. A legidősebb húgommal most kezdünk egymásra találni. Roppant jó szívű ember, és testvérként eddig sokkal odaadóbb volt, mint én. Az utóbbi években elsodortak a tennivalók, tele voltam megoldandó feladatokkal, és nem tudtam rá figyelni. Amióta azonban megtaláltam önmagamat, már nem csapkodok jobbra-balra, hanem szilárdan megyek az úton, sokkal bensőségesebb lett a viszonyunk.

 

„SZINTE ÉSZRE SEM VETTEM, HOGY JÓMDÚAK LETTÜNK”

 

– Mennyire nehéz a Cserpes névvel érvényesülnöd?

– Nem könnyű. Büszke vagyok a szüleimre, és arra, honnan jövök. Ennek ellenére épp az a feladatom, hogy ne ezzel a névvel akarjak bármit is elérni, hanem ez egy teljesen más brand legyen. Próbálom úgy mérlegelni a dolgokat, és úgy vinni a pályámat előre, hogy ne az jusson rögtön a hallgatók eszébe, hogy „igen, annak a sajtgyárosnak a lánya”… És van még egy sztereotípia. A „gazdag lány”…

– Mióta vagytok jómódúak?

– Ezt nem tudom megmondani, mert valójában észre sem vettem. Édesapám nagyon jól csinálta, mert soha nem éreztette, hogy annyival több lenne, mint a többieknek az osztályban. Igaz, hogy már Győrben vásároltunk ruhát, és nem Kapuváron, de nem kaptam több zsebpénzt. Édesapámnak valószínűleg az volt a célja, hogy se én, se az osztálytársaim ne érezzék, hogy bármi különbség lenne köztünk.

– A nélkülözés éveit még megélted a szüleiddel?

– Elsőszülött lévén igen. Emlékszem, 4-5 éves koromban álltunk egy kirakat előtt Kapuváron, és néztem a Barbie babát. Közben mondtam anyukámnak, hogy ha az apa kicsi pénzét hozzátesszük az anya kicsi pénzéhez, és a mama kicsi pénzét is, talán a születésnapomra megkaphatom, ugye anya? Állt mellettünk egy néni, és azt mondta, olyan jó ezt hallani.

És van még egy történet. Egyszer vettek nekem egy pónis, héliumos lufit. Amikor véletlenül elengedtem, és elrepült, könnyes szemmel ültünk be a kis Trabantunkba, mentünk haza, é s nem mondtam, hogy vegyünk másikat, mert tudtam, hogy nincs rá pénzünk. Így nőttem fel. Nem szenvedtünk hiányt semmiben, de gyerekkoromban nem volt az a jómódúság, ami a testvéreimében benne van.

Egyébként már kislányként is az inspirált, hogy adjak. Ötéves lehettem, amikor édesapám salátabárt nyitott Kapuváron. Az üzletben különleges dobozos kakaókat is lehetett kapni. A szomszédos kertben volt az óvoda, ahonnan alvás után hazavitt édesanyám. Azok a gyerekek, akiket még nem vittek haza a szülők, kint voltak az udvaron, és elkezdtem nekik kivinni a kakaókat. Az eladó néni futott utánam, hogy ezt nem szabad. Este aztán elbeszélgettek velem a szüleim. Ugyan kicsi voltam még, de a mai napig élénken él bennem, amit mondtak. Elmesélték, hogy ezeket a kakaókat ők is pénzért veszik, méghozzá nem is olcsón. Elkezdtem sírni, hogy így senki nem fog szeretni, ha nem adok. Azzal nyugtattak, hogy egyébként sem az ajándékokért szeretnének, hanem önmagamért. Higgyek magamban, és majd szeretni fognak a gyerekek.

 

„A SZÍNÉSZNŐI ÁLMOKAT VÉGLEG ELENGEDTEM”

 

A családunkban sok vérzivataros időszak volt, amikor nem tudtuk, hogy az üzem tovább fog-e működni, vagy nem. Láttam édesapámat, hogy járt-kelt a házban, az udvaron. Soha nem mondta, hogy baj van, csak láttam rajta. Utólag mondták el, milyen adósságok voltak, miket kellett kifizetni, vagy éppen a legrosszabb időszakban bünteti meg őket valamilyen szervezet.

– Örökölted tőle a talpraesettséget?

– Valószínűleg igen, de nem gondolom, hogy alkalmas lennék a cégben dolgozni, mert inkább művészlélek vagyok. Nagyon sokat beszélgetünk. Mostanában szerencsére sokat jön Budapestre, mert már előadásokat is szokott tartani. A múltkor voltam is vele egyiken. Nagyon őszinte, szívéből beszél. Becsülöm a bölcsességét, és a bátorságát is. Mer újítani, önmaga lenni a szakmáján belül. Az előadásán magáról az útról beszélt. Ahonnan elindult, ahová ért, és amerre tart. Nekem ez azért is nagyon tanulságos, mert a saját szakmámban ezeket az útmutatókat fel tudom használni. Ez is egy szakma, az éneklés. Itt is meg kell tanulni a szabályokat, és önmagad maradni a legnehezebb.

– Egyértelműen a zene az utad?

– Igen.

– Mi lett a színészettel?

– Elengedtem. Pedig nagy reményekkel vágtam neki a pályának. Győrben kezdtem el tanulni Dósa Zsuzsánál, egy nagyon jó kis színésztanodában. Szerettem, mert személyre szabottan foglalkoztak velünk, és csak tízen voltak egy csoportban. Aztán a Színművészetit is kipróbáltam, de ott azt mondták, még nem forrott ki a karakterem. Elmentem Gór Nagy Mária tanodájába, és végképp elment a kedvem az egésztől.

– Mi történt?

– Ott már jobban beleláttam a színházi világ kulisszáiba, és rájöttem, hogy nekem mégsem tetszik az a világ. Pedig nagyon jó osztályfőnökünk volt, Sztarenki Pált, de azt éreztem, nem ez az én utam. Utána ismerkedtem meg Dáviddal, aki a zene felé vitt.

Ő mondta azt először, hogy ha valaki ajándékot kap fentről, és ilyen szépen tud énekelni, olyannyira ki kell aknázni, amennyire csak lehet. Ugyan előtte is énekelgettem különböző gálaesteken, és karácsonyi műsorokban, de nem gondoltam volna, hogy egyszer majd ez lesz életem fő célja.

– Ha nincs Fekete Dávid, nem énekelsz?
– Jó kérdés… Lehet, hogy valamilyen úton-módon eljutottam volna a színpadig, de az egészen biztos, hogy ami az Eurovízión tavaly megtörtént, az nélküle nem történhetett volna meg. És nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy megtörtént.

 

„HISZEK A SORSBAN”

 

– Az egy bélyeg, hogy elvált lettél?

– Nem érzem magam megbélyegzettnek. Különben is, inkább kezdjek új életet 25 évesen, mint hosszú esztendőkig egy rossz házasságban őrlődjek. Felállítottam egy szabályrendszert az életemben. Például nem járok bulizni. Ez egy fontos szempont volt, hiszen az én korosztályom jár. Szeretnék 10 év múlva is énekelni. Engem nem a hírnév vezérel, hosszú távú álmaim vannak. 5-10 év múlva is legyen mondanivalóm, ott legyek azon a polcon, ahová egyszer sikerül felkerülnöm. Persze ez lemondásokkal jár, de úgy hiszem, megéri. Ez az út vezet egyszer valahová. Nekem ez most jó.

Él egy kép bennem kislánykoromból. Mentünk a kis Trabantunkkal Debrecenbe, akkoriban még nem volt autópálya, 8 óráig tartott az út. Volt egy kismagnóm, azt hallgattam, és közben arról álmodoztam, hogy híres énekesnő leszek. Talán most kezd a kislánykori álmokból valami valóra válni.

Hiszek a sorsban, nem véletlen, hogy Mariannékkal dolgozom. Közös az álmunk, neki is ez az álma. Találkozott egy azonos álom, és ezt nagyon szeretnénk előrevinni. Ráléptünk egy ösvényre, ami jó lehet.

– Van most melletted férfi?

– Nincs. Nem biztos, hogy nyitott vagyok… A szikrára várok. Amikor találkozol valakivel, elbeszélgettek, és három mondat után valamit megérzel. Régen történt már ilyen.

– Látom, nagyon sok vallással kapcsolatos könyv van a polcodon.

– Az egész családunk vallásos. Ebbe nőttem bele. Tinédzserkoromban volt egy kis elhajlásom, amikor elkezdtem bulizni járni. Lázadtam Akkor nem mentem. De a hit a szívünkben van, azt senki nem tudja elvenni. Amikor bulizni jártam, akkor is éreztem a Gondviselést. Mindig éreztem ezt az erőt. Nem is az istentiszteletek fontosak, mert az is itt van belül. Az imám sem dogmatikus, hanem inkább beszélgetek…

– Most például a bemutatkozó lemezed sikerével kapcsolatban?

– Igen. Amikor készen lettünk a dalokkal, megijedtem, vajon hogyan fogadják majd. Ebben a lemezben a lelkem legmélyebb bugyrai is benne vannak. Féltett kincseim ezek a dalok, ezért sem mindegy, hogyan fogadják.

Van egy út, amit járnunk kell. Ezek az utak ki vannak jelölve számunkra. Kipróbálhatsz te mást, de nem leszel boldog.

SZERESD A MÉLYINTERJÚKAT A FACEBOOKON IS! KATTINT IDE ÉS LÁJKOLD OLDALUNKAT!

https://www.facebook.com/rmelyinterjuk.hu

Izgalmas fórumtémák, nyereményjátékok, aktív közösség!

Vissza az oldal tetejére!